Ez nem egy átlagos önsegítő könyv.
A Szokások megtörésének titkai tudományosan megalapozott módszereket és egyszerűen alkalmazható technikákat kínál, hogy:
Sokáig azt hittem, hogy a rossz szokások csak az én problémám, és hogy valami baj van velem, mert egyszerűen nem tudok változtatni rajtuk. Akárhányszor megfogadtam, hogy „holnaptól más lesz,” néhány nap vagy hét múlva ugyanoda jutottam vissza: a nassolás, a halogatás, a közösségi média előtti órák eltöltése mindennapossá váltak. Az eredmény? Folyton elégedetlen voltam magammal, és egyre távolabb kerültem a céljaimtól.
Ekkor döntöttem úgy, hogy beleásom magam a szokások működésébe. Nem akartam újabb „motivációs mantrákat” vagy üres ígéreteket hallani. Konkrét válaszokat kerestem arra, hogy:
Hónapokat töltöttem azzal, hogy elmélyedjek a pszichológiában, viselkedéstudományban, és olyan emberek történeteit tanulmányozzam, akik sikeresen változtattak az életükön. Közben elkezdtem a tanultakat saját magamon tesztelni. Lépésről lépésre kipróbáltam, hogy mi működik és mi nem – és ahogy haladtam előre, elkezdtem látni az eredményeket.
Rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. A rossz szokások mindenki életében jelen vannak – és nem azért, mert gyengék vagy lusták lennénk, hanem mert az agyunk így működik. Az igazi változás kulcsa a tudatosság és a megfelelő eszközök használata.
Ezért írtam meg A szokások megtörésének titkait és készítettem el a Fejlődés Füzetet.
A célom az, hogy másoknak is segítsek felismerni:
Ha nekem sikerült, neked is fog. Mert a változás nem tökéletességet igényel, hanem egyetlen döntést: elkezdeni.
A legjobb idő arra, hogy új szokásokat építs, most van.
A szokások megtörésének titkai segítségével minden eszközöd meglesz ahhoz, hogy az álmaidból valóságot formálj.
✅ Kedvezményes ár: 1.490 Ft
✅ Mit tartalmaz? Az azonnal hozzáférhető könyvet digitális formában 30+ oldalban
Válaszd a könyv mellé a névre szóló, neked készülő Fejlődés Füzetet is, hogy gyakorlatban is azonnal azonosítani tudd a rossz szokásaidat, elkezdd vezetni a szokáscsere naplód és a környezeted is könnyebben adaptálhasd a jótékony változásokhoz.
A könyv és a füzet, vagyis egy befektetés, hogy minden eddiginél jobban induljon a 2025-ös éved,
így 5 512 forint
A rendelés véglegesítése után azonnal hozzáférsz az eBookhoz, a Fejlődés Füzetet pedig futárszolgálattal küldöm. Az átvételi infók miatt e-mailben felveszem veled a kapcsolatot. Ha bármilyen kérdésed lenne, írj a hello@tetovaltkozgazdasz.hu címre.
Hajrá, Te vagy a legjobb!